Egy érdekes citátum szegedi csapattársától, Szélpál Lászlótól, amikor egykori  újságíró-kollégám a legnagyobb kapus-bravúrjairól kérdezte Szabó Lászlót, a győri "tizenegyesölőt":

– Nagyot tévedek, amikor azt állítom, hogy pályafutásának egyik legszebb emléke az 1983 őszén lejátszott Győri ETO–SZEOL AK mérkőzéshez fűződik?

– Nem hibázott... A Mágus, azaz Verebes József által vezényelt, kétszeres regnáló bajnok Rába ETO otthonában káprázatos eredménynek számított az 1–1-es döntetlen!! (Akkoriban rendszeresen 8-9 gólokat rugdostak odahaza a győriek NB I-es meccseken is, A szerk.)... A SZEOL AK-nak viszont 1983-84-ben tényleg fantasztikusan ment, s én kivédtem a szemüket, ebbe két tizenegyes(!!) hárítása is beletartozott... Emlékszem, a Népsporttól 9-es osztályzatot kaptam. De hogyan?! Akkoriban Lakat T. Karcsi is a sportnapilapnál dolgozott, ő tudósított a meccsről. Az osztályozás viszont egy helyi újságíró feladata volt. A meccs után megkérdeztem Karcsi barátomat, hogy hányast kaptam. Elhűltem, amikor hallottam, hogy csak hetesre értékelt a kollégája... Megkérdeztem, ugyan mit kellett volna tennem egy jobb jegyért? Sikerült meggyőznöm – a kilencessel már kiegyeztem…

– Ha nem reklamál, lehet, hogy ugrott volna az "Év kapusa" titulus?
– Nem kizárt... Az 1983/84-es évadban ugyanis a Népsport osztályzatai alapján én lettem az élvonal legjobb hálóőre a seregnyi válogatott kapus előtt! Egyébként mindig is érdekelt, izgatott, hogy a szakírók milyen jeggyel jutalmaznak. Nem tagadom, ha nem egyezett a véleményünk, az alaposan felbosszantott...

– Ha már itt tartunk, megkérdezném, hogy az is kicsapta-e önnél a biztosítékot, hogy a kilencedik hely után elbúcsúzott a SZEOL AK az NB I-től?
– Gondolhatja... Kiestünk, mégpedig azért, mert bennünket is elért a tipikus magyar betegség. A jó szereplés után mi, játékosok elhittük magunkról, hogy milyen jók vagyunk, kevesebb melóval is jönnek majd az eredmények! Hatalmas pofára esés lett belőle…

– Elégedett a pályafutásával, vagy akad hiányérzete?
– Rengeteg szép emléket őrzök, sokat kaptam a futballtól, viszont három dolgot különösen sajnálok. Az első, hogy a Diósgyőrnél a Szabó Gézát váltó Puskás Lajos edző Veréb Gyuri és Gulyás István mögé, csak a harmadik számú kapusnak sorolt... A bajnoki bronzérem után furcsa volt ezt megélni… Az is bántott, hogy bár mentem volna, nem tudott a Vasas átigazolni, a SZEOL AK-val való kiesésről pedig már beszéltem...

– Az ön idejében egyértelműen látogatottabbak voltak a mérkőzések. Minek tudható ez be?
– A jelenleginél jóval magasabb színvonalnak! Bizony, több volt a kiváló csapat, sokkal képzettebb játékosok szaladgáltak a pályán... Emlékszem, Szegeden beleszámított a prémiumunk nagyságába, hogy ténylegesen mennyi fizető néző előtt futballozunk!! Muszáj volt jól játszanunk...

– Szokott Szegeden vendégeskedni?
– Nemcsak azért járunk Évivel, a feleségemmel, mert szép a város, az egykori játékostársak kedvéért is kocsiba ülünk. Druszáimhoz, Kutasi és Czibere Lacihoz "ezeréves" barátság fűz. A diósgyőri "legendás különítményből" persze, Salamon Jóskával, Oláh Ferivel és Tatár Gyurival is  tartjuk a kapcsolatot. Istenem, mennyit és milyen jót szoktunk nosztalgiázni! - zárult akkor az interjú.

Háááát.... igen! Az elmúlt 22 gyötrelmes  - NB I nélküli... - szegedi focis esztendő főként a nosztalgiázásról szól mindazoknak, akik még láttak első osztályú meccseket a Tisza-parti városban...

Akik pedig a koruknál fogva nem láttak?! Nos, azoknak  a mostani "kapicsos gárda a csúcs", de ez inkább egy dombocska a korábbi szegedi élvonalbeli csapatok "Himalája-szintű magasságaihoz" képest...

https://www.youtube.com/watch?v=U0WiezlNpBc

Legközelebb újabb SZEOL AK-s, majd Szeged SC-s legendák következnek az éppen 120 részesre tervezett  szegedi archív fotós cikksorozatunkban!

Vitos György

(Folytatjuk!)